MIBEN SEGÍT AZ ÉPÍTÉSIJOG.HU?

akkor Önnek érdemes igénybe venniE A szolgáltatásUNKAT.

az Építésijog.hu legfontosabb jellemzői

FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ „ELEKTRONIKUS KÉZIKÖNYV”

Az Építésijog.hu portál szerzői folyamatosan figyelik a változásokat az építési jog területén, és a tájékoztató anyagokban átvezetik a szükséges módosításokat, így Ön mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelő információkhoz férhet hozzá a portálon.

A változások tényéről és gyakorlati jelentőségéről külön cikkek adnak magyarázatot; ezek megjelenéséről Ön mindig külön tájékoztatást kap a portál Változásértesítő hírleveléből.

MEGBÍZHATÓ SZAKÉRTŐI HÁTTÉR

Az Építésijog.hu portál tartalmának összeállításán és frissítésén dolgozó több mint húsz fős szakértői csapat munkáját dr. Jámbor Attila fogja össze, aki ügyvédként több mint tíz éve foglalkozik építési jogi ügyekkel, és a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon is oktatja a jövő építőipari szakembereit ezen a területen.

A portálon tehát Ön megbízható információkhoz juthat, nem kell bizonytalan internetes forrásokra vagy szóbeszédekre hagyatkoznia

(dr. Jámbor Attila)

KÖZÉRTHETŐ TARTALOM

A portál szerzői közérthető, gyakorlatias módon elmagyarázzák, amit egy-egy témakörhöz, változáshoz vagy fogalomhoz kapcsolódóan tudni érdemes, szükség szerint több különböző jogszabályból is egy helyre gyűjtve a lényegi információkat – nem Önnek kell végigbogarásznia egy sor kapcsolódó törvény vagy rendelet szövegét.

PONTOS JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK

Az Építésijog.hu portál tájékoztató anyagai minden egyes lényegi állításnál pontosan megadják azt a jogszabályi helyet is, ami az adott állítást alátámasztja. Így egy problémás helyzetben Ön is mindig pontosan tud hivatkozni az egyes jogszabályokra, ami jelentős előnyhöz juttatja Önt a vitában. (Illetve így azzal is hamarabb tisztában lehet, hogy melyek azok az ügyek, amelyben Önnek eleve nem érdemes jogvitába bonyolódnia.)

További fontos előnyök

Kedvezmény a kötelező felelősségbiztosítás árából

Amennyiben Ön a jogszabály szerint kötelező tervezői vagy kivitelezői felelősségbiztosítást köt a kotelezofelelosseg.hu oldalon, akkor ennek díjából 10% kedvezményt vehet igénybe az Építésijog.hu szolgáltatás előfizetőjeként.

Kedvezmény az építési jogi konferenciák részvételi díjából

Az Építésijog.hu szakmai felügyeletével évente általában 3-4 alkalommal szervezünk egy-egy aktuális témakörben építési jogi konferenciát, melynek részvételi díjából az előfizetőknek általában 5-5 ezer Ft (+áfa) kedvezményt adunk.

A rendszeres konferencia-résztvevőink az előfizetési díj nagyobb részét visszanyerhetik.

+ „ÉRDEMI SEGÍTSÉG”-GARANCIA!

Az Építésijog.hu készítőinek határozott szándéka, hogy Ön a portálnak köszönhetően valóban érdemi segítséghez jusson: szakmai munkájához ténylegesen megkapja a szükséges építési jogi információs támogatást.

Ha Ön úgy érzi, hogy mégsem kapta meg ezt, akkor élhet az „Érdemi segítség”-garanciával, azaz visszakaphatja a teljes előfizetési díjat!

ÉPÍTÉSIJOG.HU ELŐFIZETÉS

negyedéves előfizetés

éves előfizetés

21.000,- Ft + ÁFA

84.000,- Ft + ÁFA

A „Csatlakozás” gombra kattintva Ön az Artifex Kiadó weboldalára jut – ott tudja megadni a szolgáltatás igénybevételéhez és a fizetéshez szükséges adatokat, valamint véglegesíteni a megrendelést. Az artifexkiado.hu és az epitesijog.hu oldalon a belépéshez ugyanazt a felhasználónevet és jelszót használhatja!

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.